Magyaralmás, 1920

Életsorsom kialakulásának felvázolását nehéz most megírnom, hiszen másokat eddig nem érdekelt e téma: nem vagyok politikus, sem újságíró vagy egyéb közéleti szereplő sem. Csupán csak egy közönséges, mindennapi magyar, akit az a megénekelt balsors régen és sokszor megtépett, de már nem hoz rá víg esztendőt sem.

A Fejér megyei Magyaralmáson születtem 1920-ban paraszt családba, 11. gyermekként. Szüleim 12 hold földön gazdálkodtak. A magyaralmási elemi iskola után a székesfehérvári ciszterci gimnáziumban érettségiztem 1939-ben. Utána Budapesten kezdtem dolgozni az ország legnagyobb építőipari vállalatánál, a Sorg Rt-nél és egyidejűleg a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán tanultam.

1944 őszén behívtak katonai szolgálatra. Karácsonykor bennszorultam a budapesti gyűrűben s bevetettek az utcai harcokban is. 1945 januárja egyik éjszakáján a Nemzeti Múzeum kertjében szereltem le. Amint mód nyílt rá, hazamentem Magyaralmásra. A falut – benne a házunkat is – romokban, de szüleimet a romházunk pincéjében életben találtam! Otthon maradtam velük én is.

1946-ban Székesfehérváron beléptem a Kisgazda Pártba, ahol az ifjúsági szervezet, a Független Ifjúság megyei elnöke lettem. Az 1947. évi ún. kékcédulás választáson a Fejér, Komárom és Esztergom megyék közös kisgazda listájáról a többi között én sem kerültem be a parlamentbe a kékcédulák miatt (szerencsémre). Ezt követően visszatértem Budapestre, hogy egyetemi tanulmányaimat befejezzem. 1949-ben avattak doktorrá „cum laude”. 1950-ben megnősültem, majd prof. dr. Nagy László meghívására dolgozni kezdtem mellette az Országos Munkabér-megállapító Bizottság (OMB), a későbbi Munkaügyi Minisztérium jogi osztályán. Munkakörünkbe a munkaviszonyra vonatkozó jogszabályok, kollektív szerződések előkészítése, ellenőrzése, a kormány elé terjesztése tartozott.
1951
március 13-án éjszaka az ÁVH letartóztatott, majd több órás házkutatás után bevitt a Fő utcába. A Budapesti Katonai Törvényszék augusztus 25-én hűtlenség jogcímén 5 évi börtön szabadságvesztésre, 6 évi közügyektől eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra ítélt, melyet a másodfok 1952. április 30-án jogerőre emelt. Az ítéletet teljes egészében végrehajtották. Az ügyben több mint 30-ad magammal szerepeltünk, két halálos ítélettel. A szabadságvesztés végrehajtása Budapesten a Fő utcai katonai börtönben kezdődött, majd folytatódott a Váci Fegyházban, Nagy Imre után pedig a tatabányai XIV. akna munkahelyen, valamint a Márianosztrai Büntetőintézetben, végül a csolnoki szénbányában fejeződött be. Innen szabadultam 1956 újév reggelén. A hiányzó pár napot a bányában végzett munkámra való tekintettel feltételesen engedték el. A szabadságvesztéssel együtt kiszabott vagyonelkobzást is végrehajtották. Ennek rendezése máig sem történt meg igazából.

A Budapesti Katonai Bíróság KST. VI. 169/1990. ügyszám alatt küldött igazolása szerint a vázolt elítélést az 1990. évi XXVI. törvény 1. §-ában írt rendelkezések folytán semmisnek kell tekinteni. Ám hátrányai civil életemben még sokáig kísértek, s hatásuk ma is érzékelhető.