(szül.: Lábár Katalin) Budapest, 1932. szeptember 12.

1952-ben lettem letartóztatva Székesfehérváron. Az utcán követtek, egy kis utcához értem, ahol várt rám egy autó, amibe bekényszerítettek. Fejemet lenyomva az ölembe elindultak és az ÁVÓ-ra szállítottak. Ott egy puhafa ágyat kaptam és egy pokrócot. Kezdődött a kihallgatásom ideje, éjjel-nappal, változás csak a kihallgatók személye körül volt, váltogatták őket. Egyszer elvittek az őrszobába, hogy sikáljam fel a fekete olajos padlót fehérre, nem nagy sikerrel.

Az ÁVH levegőjét három hónapig szívtuk. Innen elvittek Budapestre a Fő utcába. December 4-én megvolt az elsőfokú tárgyalás, ahol 6 évet kaptam kémkedésért, 7-en voltunk. Majd januárban másodfokon ismét 6 évet kaptam. Rövid időn belül rabóval szállítottak Sátoraljaújhelyre, ahol borzalmas körülmények fogadtak. 10-16 fős szobákban voltunk, kaptunk egy 50-60 cm-es kályhát, fél vödör szenet, vizes gyújtóst. Itt nagyon hideg volt, kezünk, lábunk elfagyott. Itt kaptunk lehetőséget először a levélírásra, hogy kérhetünk tisztasági csomagot. Tisztálkodás hideg víz, sarokban a kibli, naponta kivihettük és hozhattunk be vizet. Ügyes hozzátartozók tűt és cérnát is beküldtek. A csomag egy keresztöltésnek megfelelő zacskó volt, színes kockás blúzokat kaptunk, melyből a függöny mögött kihúztuk a szálakat és ez volt a cérna. Keresztöltéses kézimunkával foglaltuk el magunkat. Ősszel váratlanul érkeztünk Kalocsára és a zárka osztályon oda tettek be minket, ahol épp volt hely. Így a köztörvényesekkel kerültünk egy szobába, de nagyon gyakran cseréltek minket, nehogy megfertőzzük őket.

Itt aztán volt lehetőség dolgozni, varrodában. Én egy gombozó-lyukasztó gépen dolgoztam. Jó százalékom volt. Kaptunk lehetőséget levélírásra, látogattak minket, majd 1956-ban szabadultam, illetve szabadultunk.

A börtönben töltött idő sok-sok beszélgetéssel telt, egy szobában laktam Halmos Etával, akivel a varrodában váltott műszakban két gépen, a gombozó-lyukasztó gépen dolgoztunk együtt. Nagyon jó barátság szövődött köztünk. Mondta ő, hogy van egy bátyja, aki nem nősült még meg, és mi nagyon jó sógornők lennénk. Volt egy beszélő, ahová őhozzá a bátyja jött, énhozzám az édesanyám. Eta mondja a bátyjának, hogy ő a Kati, én kacsintottam, és ez volt az első találkozásunk. 1956-ban szabadultunk, nálunk volt a szilveszter jó hangulatban. Nagyon sokan voltunk együtt ezen a szilveszteren, akikkel együtt ültünk a börtönben.

Rövid időn belül a Béla megkérdezte, lennék-e a felesége, amire én igent mondtam. Több bonyodalom után ősszel tudtunk megesküdni. Azt tudom mondani, hogy nagyon-nagyon jó házasságom volt, három gyerek, két lány, egy fiú született. Van 5 unokám, egy dédunokám és ilyen esemény nemigen fordult elő a börtönéletben.

  1. Március 15-én Pintér Sándor belügyminisztertől a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét vettem át.