Virrasztó , mementó periodikák

Nemsokára megjelenik nyomtatásban
a MEMENTO "Ugye Uram …" című kötet,
Válogatás a Virrasztó és a Memento írásaiból, 1945-1956, Bank Barbara szerkesztésében, az 1945-1956 közötti magyar Politikai Elítéltek Közössége kiadásában.

Itt alant közöljük a kötet tartalomjegyzékét valamint Bank Barbara Előszavát.

Előszó helyett …
Wass Albert: Patkányok honfoglalása
Beszédek
v Krasznay Béla: Merjünk magyarok lenni 4
Tóth Iván: Megemlékezésre
Tóth Iván: Csolnok
Eichardt Sándor: A váci börtön falánál
Visszaemlékezések
Petrusz Tibor: 66 éve történt – A magyar királyi honvéd Ludovika Akadémia utolsó tisztavatása
Csát József: Ahogy kezdődött ()
dr v Németh Árpád – v Fehérváry István: Átéltük, emlékezünk, nem felejtünk!
Lengyel Alfonz: Börtönéletem a Mindszenty-üggyel kapcsolatban
v Fehérváry István: Hogyan gyilkolták meg Kovács Attilát
Csát József: Első beszélőm
Publicisztika
Regéczy-Nagy László: Tükörkép
Matthaeidesz Konrád: Olaszfalu, 1945 március 22
Bank Barbara: A Népbíróságokról
Zsákai Piroska: Az apáca csókja
Matthaeidesz Konrád: A győztesek rémtettei
Bank Barbara: "Széljegyzet"
Zsákai Piroska: Falra borsó, falra…
Zsákai Piroska: Berija tanítványai
Zsákai Piroska: Ahol a birkák térdet hajtanak
Alföldi László: Levél Svájcból – részlet
Karaszek Ernő: A "Pártőrség Perről"
Tanulmányok – perek
Szekér Nóra: A Magyar Testvéri Közösség nevű titkos társaság helye a magyar történelemben
Bank Barbara – Mészáros Gyula: Gyümölcsfalvi Imre és társai per – Az Antibolsevista Gárda egyik csoportja
Sváby Enikő: Halápi József és társai pere – Kard és Kereszt mozgalom
Bank Barbara: Karácsony(ok) ünneplése, illetve tiltott ünneplése a hadifogságban, börtönökben, internálótáborokban, zárt táborokban
Lévai Dorottya: Váci börtönviszonyok az 50-es években
Bank Barbara: "Itt élned, halnod kell"
Tanulmányok – táborok
Csorba Béla: Most már biztos: közel hat és fél ezren vesztek oda Járekon
Bank Barbara: Buda – déli internálótábor
Kiss D Réka: Jándi Ferenc visszaemlékezései a recski kényszermunkatáborról
Németh Katalin: Vasutasok pokoljárása Recsken
Egy házkutatás 1953 tavaszán – és utóélete, következményei
Miklauzič István: Rákóczy Imre élettörténete
Bandi István (összeállítása): Fejezetek a romániai kommunizmus építésének történetéből – a kényszerintézkedések, a börtönök és a munkatáborok világa
Marschall Adrienn: Bányamunkatábor Csolnokon
Tanulmányok – egyház
Soós Viktor Attila: Veszprém 95 püspöke
Dr Bod Magdolna: A Történelem Ura Vallomás az egyházüldözésről az 1960-as évek elejéről
Soós Viktor Attila: Az Állami Egyházügyi Hivatal 1951-1956 között
Soós Viktor Attila: Az Állami Egyházügyi Hivatal és a Belügyminisztérium kapcsolatrendszere 1956 után a hatvanas évek végéig

Tisztelt Olvasó!

Ön több mint két évtized összegyűjtött anyagaiból kap most egy válogatást. A kötetazért készült, hogy Emlékezzünk és emlékeztessük történelmünk egyik sötét korszak-ára és soha ne felejtsük el azokat az embereket, akik életüket adták a Hazáért! Jónás Pál,volt recski internált visszaemlékezésével szeretném kezdeni mondandómat: "Érdekesdolog volt: ott vagyok gúzsba kötve, csontig vágnak a szíjak, nézed a csillagokat, és akkorarra gondolsz, hogy itt vagyunk a 20. század második felében, ez a szörnyű dolog történikveled azért, mert az ávósok szarából kimostál egy újságcikket! Próbálod erre a magyará-zatot keresni, ez hogyan történhet meg Európában, és akkor azt mondod magadnak, hogyezt csak úgy tudod túlélni, ha valóban egzisztencialista vagy, ha magadat kívülről nézed.Hogy azt mondod: nézd, ez milyen érdekes helyzet, hogy ez megtörténhetik, és éppen veledtörténik meg. És hogyha túléled ezt, akkor talán elérkezik az ideje annak, hogy beszéljróla."

Beszéljünk róla! Minél többször beszélni kell róla, hogy mindenkihez eljussanak atörténetek, a mindennapi emberek történetei, akik hősökké váltak azáltal, hogy kiálltak embertársaikért, a hazájukért egy nehéz korban. Az emlékezésnek és az emlékeztetésnek összetett a küldetése: emlékezni és emlékeztetni kell nemzetünk polgárait arra,hogy mi történt azokkal az emberekkel Magyarországon, akik a szovjet megszállástkövetően hazánk szabadságát, függetlenségét tartották mindennél fontosabbnak ésezért megverték, bebörtönözték, internálták, kitelepítették, kivégezték, agyonverték a"reakciósnak" megbélyegzett, a "népi demokráciára veszélyesnek" tartott embereket,családokat. Aztán 1956 őszén volt majdnem két feledhetetlen hét a magyarok számárautána pedig megint csak a megtorlás következett… És mind a két időszak meghurcoltatásaiból, emberek, családok tönkretételéből kijutott Hazánk majdnem mindencsaládjának.

A Rákosi diktatúra borzalmait követően 1956 októbere valami csodálatos dolgothozott nemcsak Budapesten, hanem az egész országban. Megmozdult minden és mindenki…. hogy november 4-én újra a szovjet harckocsiké legyen a főszerep és egy újabbmegszállásé. Ezt követően a véres megtorlás sem hiányzott, sőt évekig, évtizedekig eltartott. Kivégzések, börtönbüntetések, közbiztonsági őrizet, verések, elbocsátások és azelvándorlás következett.

"A kivégzés után nem volt nevetés, nem volt kacaj, csak suttogás és csend sokáig."
A következő sorokat én sem tudtam volna jobban elmondani, ezért úgy gondolom, hogy jobb, ha azt Fehérváry Istvántól idézem, ezzel is emlékezve rá és több ezerbajtársára, akik már fent szolgálják a Magyar Hazát! "Aki valaha is ott ült a siralomház árnyékában, aki csak fültanúja, végigszenvedője volt egy kora hajnali, vagy későéjszakai kivégzésnek, ennek a leírhatatlan, pokoli színjátéknak, akiknek még visszhangzik a halálba indulók utolsó búcsúja: »Isten veletek, bajtársak«, csak az tudja, hogymit jelent szembenézni a halállal! Haláltól félni emberi tulajdonság, velünk születettösztön, mely az élet fenntartását, továbbfolytatását parancsolja. Ez az emberi ösztöndiktálta megmaradás érzése sokkal erősebb, mint az a lehetséges belső akarat, amelyképes legyőzni ezt a fennmaradási vágyat. Kevesen voltak, akik leszámolva az élettel,kegyelmet nem kérve, a halált választották. Legtöbbjük azonban hitt és remélt valami csodában, bíztak, Istentől vártak segítséget. Ateisták és papok, fiatalok és öregek,kivétel nélkül egy imában és reménységben éltek, talán átvészelik, talán kegyelmetkapnak. Az élet kegyetlen, nem válogatós és nem könyörületes. Ezt tudták. Így élt aszívükben a félelem és a hit, a remény és a megváltás. De túl ezen a félelemérzésen nemvolt olyan halálraítélt, aki megtört volna, akit vigasztalni kellett volna, aki a poroszlókfelé megalkudva megbánta volna, amit tett, és amiért elítélték. Ó nem, ezt a nagyonvárt pillanatot soha nem érték meg a kínvallatók. Még az is, aki hónapokon, talán éveken keresztül magába szállva nézett szembe a halállal, akkor, mikor eljött a búcsúzásnapja, felmagasztosulva, büszkén, egyenesen ment utolsó útjára. Nem volt egy sem, akigyáván, könyörögve fejezte be életét. Hogy mi adta ezt az emberfeletti erőt, hogy mitérezhettek, mikor feltűnt előttük a bitófa körül ácsorgó bírák, ügyészek és hóhérok söpredéke, mikor tudták, hogy csak pillanatok vannak vissza az életből, hogy volt erejük azutolsó lehelettel még Istent, Hazát és Családot kiáltani. Bátran, férfiasan vettek búcsút.»Isten veletek, Bajtársak!«, ezzel búcsúztak a többi rabtól, amikor kivezették őket a siralomházból, »Becsülettel a Hazáért!« búcsúztak a volt Ludovikát végzett fiatal tisztek, ésIsten tudja, hány hasonló búcsúszó röppent fel hangosan a bitófa alól.

Ezért kutatjuk a múltat, egyre nagyobb sietséggel, hogy ismét átéljük az erőszakkalmegkurtított életet. Nem a szenvedések tettek bennünket mássá, nem az átélt események kovácsoltak bennünket testvérekké, a legreménytelenebb helyzetben sem felejtettük el, hogy mondanivalónk van és lesz még a világ számára. Minden élményünkhárom arccal bontakozik ki a múltból: ami a valóságban volt, ahogy akkor láttuk és éreztük, és ahogy ma él bennünk, mint érték, tudat és meggyőződés, nem hiába szenvedtünk!

Talán ezért lett megfontoltabb, sokszor tétovázóbb a léptünk, őmiattuk, a halottakért, akiket magunkban hordozunk, mert bűntelenül, nyakra szoruló kötéllel fejeztékbe életüket, ők bízták ránk, hogy mondjuk el mindezt. Diákok, akik az utolsó szó jogánverset szavaltak a bíráknak, mint Matók Leó, aki tizenhat napig egy utolsó anyai csókért megtagadta a táplálkozást; a szadista őrök játékából hatszor próbaakasztásra cipelt, haláláig bátor Laci; Rajkai Gábor, aki a siralomházban hangosan és csodálatosanVillonnak »Az akasztott ember balladája« című versét szavalta. 22 éves volt, másnap kivégezték. Varga Modesztó, aki feleségének szembesítéskor csak azt mondta: »Ne feledjbennünket Drágám, fenn úgyis találkozunk!«. Az apák és fiúk, akik egymásra akartákvállalni a halált a másik helyett, testvérek, akik közül az idősebb tudta, hogy végig kellnéznie öccse akasztását, anyák, akik a sétákon aggódva kutatták, vajon feltűnik-e méga siralomház ablakában szülöttük sápadt arca?

Ránk bízták, hogy mondjuk el! Nem azért, hogy hamis tanúk, vérbírák jussanakhóhér kötelére! Óvni akarták a világot, hogy meg ne ismétlődjék az ártatlanok szenvedése, hogy felrázzák az alvókat és gyávákat, és hogy példát mutassanak a kételkedőknek és megalkuvóknak: van még aki hisz, és aki hitéért, meggyőződéséért a legsúlyosabb krisztusi áldozatra is hajlandó!

Nem váltunk el, tudtuk akkor és ma is hiszünk benne, hogy találkozunk!"
És itt maradtak apák és anyák nélkül a gyermekek. Vagy ismerték apáikat, anyáikat, vagy már nem ismerhették meg, mert a diktatúra elvette tőlük. Hatvári Hugó halálraítélt, volt rab visszaemlékezéséből idéznék pár mondatot ezzel kapcsolatban: "A másik személy, akivel együtt voltam egy cellában, az Kalotai Géza. (1953. augusztus 18-án végezték ki kémkedés vádjával, 28 éves volt – B. B.) A Gyűjtőfogház falán emléktáblát avattunk. (…) Amint ott álltunk és beszélgettünk, érdeklődtünk volt cellatársakról, egyszer csak egy hölgy megszólalt mögöttem és azt kérdezte, hogy Ki ismeri Kalotai Gézát? Éppen az én hátam mögött. Megfordultam és nyomban feleltem, hogyén ismertem. Halkan, rezzenéstelenül érdeklődött tovább a hölgy, hogy igaz, hogymegzavarodott? Így, egyből, hírtelen. Letartóztatásakor már áldott állapotban volt afelesége. Decemberben kellett, hogy megszülessen a gyermek. De a kérdésre felelve ígyfolytattam: Nézze, mindegyikünknek nehéz volt. Egyik jobban tudta viselni, a másikkevésbé. És hát őneki nagyon nehéz volt, mert a felesége akkor volt terhes. Ugyanolyancsendesen, ahogy a kérdést feltette, megszólalt megint: »Én vagyok … én voltam a felesége.« Vannak pillanatok, amikor a szavak tehetetlenül himbálódznak két ember között. Ez a perc ilyen volt. Kifejezhetetlen. Az asszony mellől előlépett egy fiatalember. Mintha csak Gézát láttam volna. Ekképpen szólalt meg: »Én meg az a fiú vagyok, aki akkor született.«

Ezen bevezető végén szeretném mondandómat az alábbi sorokkal befejezni, amelyeket Pap Béla református lelkész mondott Földváry-Boér Elemér temetésén, aki arecski kényszermunkatábort megjárta, majd 1956. október 24-én halálos lövést kapotta rádiónál. Úgy gondolom, hogy minden igaz, becsületes magyarra, aki a kommunistadiktatúra áldozatává vált érvényesek a következő sorok:

"A munka és a fogság keményiskolájában tanult meg küzdeni és tűrni. Szerette és féltette a hazáját. Nemcsak szóval,de úgy, hogy életét is adta érte. Fiaink! A nemzet úgy tekint reátok, mint hősökre, ahalál számotokra nem a megsemmisülés sötét verme, hanem kapu az örökkévalóságfelé. Véretekkel történelmet írtatok, halálotok nemcsak egy nemzedéket, egy nemzetet,de az egész emberiséget figyelmezteti: Vannak eszmék, amelyek nélkül nem élet az élet és amelyekért nem drága a halál. Nem siratunk, áldunk Benneteket: "A ti neveitek felvannak írva a mennyben." Ámen.

Ezért kellenek az ilyen kötetek!

Bank Barbara

1945–56 Közötti Magyar Politikai Elítéltek Közössége két újságot adott ki eddigi története folyamán:

a Virrasztó című értesítőt és a Mementó című magazint.Ezek számaiból válogattunk erre az oldalon.
A számok címéra kattintva a szám teljes tartalma letöltődik pdf formátumban.

ÖSSZEÉR A KÖZÖS MÚLT
NEGYEDSZÁZAD MÖGÖTTÜNK
AZ 1945-56 KÖZÖTTI MAGYAR POLITIKAI ELÍTÉLTEK KÖZÖSSÉGE JUBÍLEUMÁRA

Kiadja
az 1945-56 közötti Magyar Politikai Elítéltek Közössége Budapesten
Felelős kiadó: Szelekovszky Ernő elnök
Szerkesztette: Vennes Aranka

TARTALOM
A jövő tükrében (V. Csendes Mária)
Ez az emlékülés tisztelgés (Vargha Tamás)
Joghalál Magyarországon 1945 és '56 között (Prof. Dr. Zinner Tibor)
Bitó a hazafiságért (Petrusz Tibor)
A politikai rendőrség (Dr. Müller Rolf)
A börtönügy 1945-1956 között Magyarországon (dr. Estók József)
Katpol – a kommunista diktatúra szolgálója (Dr. Okváth Imre)
A katolikus egyház elleni perek 1945 és '56 között (Dr. Soós Viktor Attila)
A Dél-alföldi Fehér Gárda mozgalom (Vincze Gábor)
A forradalom hozta meg a szabadulást (Prof. Dr. Kosztolányi Károly)
A nemzetnemesítés ellentéte (Regéczy-Nagy László)
Kiállításmegnyitó (Schmehl János)
Kiállítási képek
Életrajzok

A JÖVŐ TÜKRÉBEN (bevezető)Még köztünk járnak azok a nyolcvan-kilencven éves idős bajtársaink, kik saját sorsukkal írták a Rákosi-diktatúra históriáját. Aki nem élte meg, egyszerűen nem is tudja ép ésszel felfogni azt a világot. Emiatt kell újra és újra elmondani, hogy mit tettek velük – velünk – akkoriban. Így vált a mi családunkban az a szó, hogy Katpol, a borzalom és a szörnyűség szinonimájává.

Ám az emlék, az emlékezés fokozatosan történelemmé válik. Az 1945-56 közötti Magyar Politikai Elítéltek Közössége 1991-ben alakult, s egyetlen célja, hogy tovább adjuk emlékeinket a fiataloknak, és ébren tartsuk bennük; hogy soha ne térjen vissza az az időszak, amelyikben a mi ifjúságunk telt.

Jubileumi ünnepet ültünk 2016. szeptember 23-án, a Stefánia Palotában, mert szervezetünk 25 éves lett. Örömünkre szolgált, hogy nemcsak az utánunk következő, hanem az őket követő generáció jeles történészei a korszak minden lényeges politikai összetevőjét elemezték ezen a konferencián. Újfent, feltárult előttünk a múlt – mélyítve a tudományos kutatások eredményeivel.

Számunkra, akik ennek az időszaknak az elszenvedői voltunk, különösen megrázó, hogy az akkori hatalom milyen aljas és kitervelt módon volt képes a megtorlást végrehajtani. Mi volt a cél? A társadalom megfélemlítése, egy réteg kiirtása, ez volt a mi ifjúságunk. És sikerült a hatalomnak megfélemlíteni bennünket. Azonban a kiirtás nem sikerült teljesen. Bár fogyatkozóban, de még itt vagyunk. Nehezen vesszük tudomásul, hogy egyre több bajtársunktól kell búcsút vennünk. Lassan öt éve, hogy távozott közülünk alapító elnökünk, vitéz Fehérváry István. Őt követte későbbi elnökünk, Petrusz Tibor, aki még a jubileumi ünnepségen szellemi ereje frissességével szólott hozzánk. Azonban 2018. február 22-én megtért Teremtőjéhez.

Regéczy-Nagy László, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke előadásában így fogalmazott: "Közös szenvedéseink tanulságát nem lehet elégszer elismételni, fejleszteni, terjeszteni". Mi most ezt tesszük: terjesztjük – az ünnepi ülésen elhangzott beszédek kötetbe szerkesztésével. Sokszor hallottuk már Márai Sándor: Mennyből az angyal című költeményében a döbbent kérdést, hogy "Ki tett itt csontból, húsból törvényt?"

Mi tudjuk, és e kiadvánnyal is igazoljuk, hogy nem felejtjük. Láttassuk múltunkat a jövő tükrében.

Csendes Mária

Ezen az oldalon próbáljuk összegyűjteni az összes olyan anyagot (szöveget, képet, hangot, mozgóképet), amely az 1945-56 időszak eseményeiről szól.

Ha ismernek itt nem szereplő, a témánkba vágó anyagokat az interneten, kérjük küldjék el a linket nekünk.

Megemlékezések

A diktatúra áldozataira emlékeztünk a Mementó emlékműnél  (2015.09.14) videó

A Magyar Politikai Elítéltek Közössége 2011 szeptember 16-án megemlékezést és koszorúzást tartott a Memento szobornál az 1945 és 1956 között elhunyt mártírok emlékének tiszteletére. videó

Együttműködési megállapodást kötött a Fidelitasszal az 1945 és 56 közötti Magyar Politikai Elítéltek Szövetsége, a Recski Szövetség és a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete. videó

Tatabányán minden évben megemlékeznek az 1945 és 56 között fogságba esett magyarokról. A Magyar Politikai Elítéltek Közössége és a Politikai Foglyok Szövetsége két helyszínen is koszorúzott. videó

Interjúk

Beforratlan sebek Vaikó Györgyné – Rátky Alice

Zempléni Gondolatok 2016. 11. 06. – dr. Bod Magdolna előadása I.

Zempléni Gondolatok 2016. 11. 06. – dr. Bod Magdolna előadása II.

Dr. Bod Magdolna, okleveles vegyészmérnök, okleveles korróziós szakmérnök, okleveles hittanár, az 1956-os emlékérem tulajdonosa, az 1961-es nagy egyházellenes perek elítéltje. Előadásának címe: "Személyes emlékeim 1956-ról, és az azt követő megtorlás időszakáról" Közreműködnek: Somlainé Gallus Anna és Somlai László Artur.

Tanulmányok

Bank Barbara

Táborrendszerek összehasonlítása (2016) Video
Magyarországon és a Szovjetunióban létesített hadifogoly- és internálótáborok, azok rendszereinek összehasonlítása Bank Barbara szemével. Történelemoktatók Szakmai Egyesülete bemutatkozó konferenciája 2016.10.01.

Bank Barbara

Jelentés a buda-déli internálótáborról – Mindszenty József beszámolója az Illyés-hagyatékban