Budapesten születtem 1949. május 10-én. Édesapám a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia kardvívó sporttisztje volt. A II. világháború után, a Magyar Honvédség Személyügyi Főcsoportfőnökség vezetője lett. 1949. január 3-án a „Dósa Attila” politikai perben, „Hazaárulás és kémkedés” vádjával halálra ítélték, 1950. április elsején kivégezték.

Édesanyám, mint osztályidegen, rendkívül szegény és megalázó körülmények között egyedül nevelte fel öt gyermeküket (Ágnes, Péter, József elhunytak, Annamária, Ágoston). Édesanyám és családunk keresztényi élete a Szent István Bazilikához kötődött. Itt lettem első áldozó, illetve itt bérmálkoztam. Megnősültem, feleségem Benyovszky Évamária, esküvőnk a Szent István Bazilika kápolnájában történt. Három fiúgyermekünk keresztelése, első áldozása a Szent István Bazilikában volt. Legidősebb gyermekem a Szent István Bazilikában, a másik két fiam a Budapesti Piarista gimnáziumban bérmálkozott.

Az 1945-1956 közötti Magyar Politikai Elítéltek Közössége (PEK), vitéz Fehérváry István elnökével történt megismerkedésünket követően, 1996-ban a PEK pártoló tagjai lettünk feleségemmel. A közösség tagjai között megismerkedhettem, az Édesapámmal együtt raboskodó sok társával is. Elnökünk Fehérváry István felterjesztette Édesapám, poszthumusz vitézzé történő avatására. Édesapám vitézsége jogán, én is a Vitézi Rend tagja lettem. A PEK aktív tagjaként, részt veszek a Vezetőségünk munkájában is.

Mint okleveles villamosmérnök, illetve a szakirányú továbbképzéseknek megfelelően, munkahelyeimen villamos tervezői, projektfelelősi, kivitelezési, üzemeltetési és energetikus feladatokat láttam el. Jelenleg a Szent István Bazilika Gondnokság gondnok helyetteseként dolgozom.